retrokajak.blog.hu

magyar retro kajak

magyar retro kajak

Hargitai sertésborda (Gundel módra)

2019. május 17. - Házi praktikák

Recept (1930)

A savanyú káposztát (60 dkg) kissé kimossuk, hogy ne legyen túl savanyú, és egy kevés vízben feltesszük főni.

A sertésbordákat (4 db) megsózzuk, és a forró zsírban mindkét oldalukon hirtelen átsütjük. Ezután elővesszük a savanyú leveleket (4 db) mindegyik közepébe helyezzünk egy-egy kissé átsütött bordaszeletet.

A zsírban pirítsuk meg a finomra vagdalt vöröshagymát (egy fej), paprikázzuk halvány színűre, öntsük a felét a forrásban levő káposztára, a másik feléhez keverjük hozzá a megpárolt rizst (3 dkg), a darált húst (25 dkg), sózzuk, fűszerezzük, majd gyúrjuk össze..

Osszuk el masszát a bordaszeleteken, és mindegyik tetejére tegyünk a felszeletelt debreceni kolbászból is.

Az egészet csomagoljuk be a savanyú levelekbe, helyezzük a forrásban levő káposztára, hintsük meg kaporral és fedő alatt lassan pároljuk puhára.

Ha megpuhult, a tejfölt (2 dl) először liszttel keverjük el, majd egy kevés vizet hozzáadva, ráöntjük a káposztára, s még egyszer felforraljuk, és tálaljuk. Könyv: 06 20 410 19 70

hargitai_sertesborda.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://retrokajak.blog.hu/api/trackback/id/tr5814832198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása