1 db pulykamell, 30 dkg sertéshús, 15 dkg füstölt tarja, 2 szál sárgarépa, 2 db ecetes uborka, 1 fej vöröshagyma, 2 db tojás, 10 dkg aszalt szilva, 8 dkg vaj, zsemlemorzsa, 10 dkg füstölt szalonna, fűszerek, őrölt bors, só, majoránna, petrezselyem.
Először elkészíjük a tölteléket. A sertéshúst a szalonnával és a vöröshagymával együtt ledaráljuk. A vágott petrezselyemmel, borssal, majoránnával ízesítjük, és a nyers tojással, három deka vajjal és az apróra vágott uborkával összedolgozzuk. Aszerint adunk hozzá két vagy három evőkanál morzsát, hogy mennyire lágy. A pulykamellet úgy vágjuk be, hogy széthajtva egy nagy téglalap alakú szeletet kapjunk. A közepére hosszában vékony tarjaszeleteket fektetünk. Erre rakjuk a töltelék felét, majd körberakjuk, aszalt szilvával, és vékony szalonnaszeletekkel befedjük. Ezután a hússzelet két végét, majd a két oldalát ráhajtjuk a húsra úgy, hogy a tölteléket teljesen beborítsa. Az egészet összetűzzük, és a vajjal kikent tepsibe tesszük, betoljuk a sütőbe. A sütőben másfél óráig pároljuk, végül a tetejét szépen megpirítjuk. Az egészet egy tálra tesszük, és onnan szolgáljuk fel.(A világ legjobb ételei c. könyvből)