A kacsák háziasítása már a görögök, rómaiak idején megtörtént, de a fennmaradt írások szerint legkorábban a kacsát háziállatként időszámításunk előtti ezredben is tenyésztették Dél-Kínában. Innen került Európába, először Angliába, majd Németországba. Magyarországra 19. század második felében hozták be edzettsége, igénytelensége miatt, jól lehet már más ősi kacsafajták is léteztek. A kacsa húsa ízletes, finom rostú, lédús. Legjobb a halastavakon nevelt szárnyasok húsa.

Recept (1930)

A kacsát tanácsos ropogósra sütve tálalni. Fiatal vagy hízott kacsa egyformán készülhet pecsenyének. De csak akkor sül ropogósra, ha tisztítás után alaposan megszárítjuk, majd a bőrét sütés előtt egy órával jól bedörzsöljük sóval. Belsejét majoránnával fűszerezzük. A hasüregbe viszont tegyünk egy megtisztított almát, hogy elvegye a kacsa jellegzetes szagát, és magába szívja a felesleges zsírt.

A hús alá ne tegyünk zsiradékot, mert még a legsoványabból is elegendő zsír sül ki, viszont egy kevés vizet mindig öntsünk alá, hogy a zsír olvadását elősegítsük.

A pecsenyét jó meleg sütőben, sűrű locsolás mellett süssük, de csak akkor locsoljuk, amikor a víz már elpárolgott. A forró zsírtól a hús szép színt és jó ízt kap. Ahhoz, hogy mindegyik oldala egyformán piruljon, forgatni kell. Ha sütés közben a combvégek és a szárnyak szenesedni kezdenek, tekerjük be.

Ha a kacsa nem fiatal, először fedő alatt a sütőben pároljuk puhára, majd a fedőt levéve, süssük pirosra, illetve ropogósra. A ropogósra sült kacsát tálalásig hagyjuk a nyitott sütőben.

Az egészben sütött kacsát feldarabolva tesszük a tálba. Először levágjuk a combokat, majd lekerekítjük a szárnyak tövét, azután a kacsát hosszában két darabba vágjuk. A mellhúsát keresztben szeleteljük. A hátrészt 2-3 részre daraboljuk.